Nyitóoldal Rólunk Elérhetőség Adatvédelmi nyilvántartás Szakvásárok
Utak
Ország:
Kategória:
Árkategória:
Utazási eszköz:

Felhasználói név: Jelszó: | Elfelejtett jelszó | Regisztráció

KÖRÖSI

Vissza

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR EXPEDÍCIÓ

Tervezett időpont:        2013. július 01-22.          vagy  

                                 2013. július 22 – augusztus 11.

          Zárt csoportok esetén más időpontban is indítunk túrát!

 


A 20 napos expedíció keretében a hagyománynak megfelelően járjuk be a nagy kutató ottani útját, munkásságának emlékhelyeit

 

0. NAP:    Repülő út Új Delhibe. Szállás: alacsony kategóriás hotel.

 

1. NAP:    Megérkezünk Új Delhibe, Indiába. Delhi a világ egyik legrégebb óta folyamatosan lakott városa, történelme során számtalan birodalomnak volt a központja. Ez egy igazi multikulturális város. Az 1920-as években itt épült fel az új főváros, Újdelhi, mely ma Delhi kilenc közigazgatási kerületének egyike.

               Érkezés után elfoglaljuk szálláshelyeinket, majd ismerkedünk kicsit a helyi viszonyokkal. (pénzváltás, telefonálási-, internetezési lehetőség, akklimatizálódás) Szállás: alacsony kategóriás hotel.

 

2. NAP:    Hajnalban indulunk Új Delhiből Srinagarba, Jammu & Kashmir tartomány fővárosába, Észak-Indiába. Srinagar a Kashmir völgyben fekszik, az Indus mellékfolyójánál, a Jhelum folyó partján. A város híres kertjeiről és tavairól, illetve lakóhajóiról. Az utazás egy megközelítőleg 24 órás buszos út. Szállás: lakóhajón.

 

3. NAP:    Megérkezünk Srianagar városába, ahol megtekintjük Jézus feltételezett sírját (F), majd tartunk egy rövid pihenőt. Szállás: alacsony kategóriás hotel.

 

4. NAP:    Srianagarból indulunk Ladakhba, Kargil városába. Ladakh, vagy más néven Kis-Tibet nem csak a buddhista és az iszlám vallás, hanem a Himalája és a Hindukus óriáshegységek ütközőzónája is egyben. A Kasmír mélyén fekvő tartomány igazából egy 3600-4000 méter átlagmagasságú felföld, amit a két nagy hegylánc folyói erodáltak és erodálnak ma is.  Az út egy kb. 18 órás buszozást jelent. Szállás: alacsony kategóriás hotel.

 

5. NAP:    Kargilban felkészülünk az expedícióra: élelmiszereket vásárolunk, illetve pótoljuk a hiányzó felszereléseket. (hálózsák, sátor, tűzhely). Szállás: alacsony kategóriás hotel.

 

6. NAP:    Kargilból utazás Padumba. Az aprócska egyutcás kisváros a zanskari régió központja, de alig pár százan lakják. Tata Sumo terepjáróval megközelítőleg 6-8 óra a menetidő. Szállás: kempingben.

 

7. NAP:    Egy napos emléktúra Zanglába Kőrösi Csoma Sándor házához, aki itt lakott 1824-25-ben. Az utat terepjáróval, majd gyalog tesszük meg, aztán ismét Padumban éjszakázunk. Szállás: kempingben.

 

8. NAP:    Kezdődik a túra: gyalogos menet a Himaláján keresztül. A felszerelésünket lovakra málházva, Padumtól egészen Darcháig jutunk el 8 nap alatt. Az első 10 km-t terepjáróval tesszük meg kb. 3 óra alatt Bardanba. Itt találjuk az egyik legfontosabb szentélyt a völgyben, ami a Bardan gompa (3620m), itt található Ladakh egyik legnagyobb imakereke. Innen ismét terepjáróval haladunk tovább a Tsarap folyó mentén egészen a Mune gompáig (3750 m). A falutól kb. 1 km-re délre, találunk egy hangulatos kempinget, ahol éjszakára megszállunk. Szállás: kempingben.

 

9. NAP:    A túra 2. napján 22 km-t teszünk meg, és egészen Purnéig jutunk el. Keresztülvágunk a Mune fennsíkon, közben egy gyönyörű fűzfa ültetvény mellett is elhaladunk, mielőtt Purnéba megérkezünk. Szállás: kempingben.

 

 

10. NAP:  A túra 3. napján a Phutal kolostorig érünk el, ami Körösi Csoma Sándor második számú legendás buddhista kolostorának számít. Ez a gompa sokkal eldugottabb, csakis gyalogszerrel közelíthető meg. Körösi évekig dolgozott itt, megnézzük emlékszobáját is, majd Tethaban éjszakázunk. Szállás: kempingben.

 

11. NAP:  A túra 4. napján 14 km-t teszünk meg, Tethaból indulunk, és út közben nagy kőfalakkal szegélyezett árpaültetvényeket fedezhetünk fel, amelyet a kőfalak védenek a kóborállatoktól. Végcélunk a mai napra: Kargyak (4050 m), a legmagasabb állandó település a Zanskar régióban. Szállás: kempingben.

 

12. NAP:  A túra 5. napján 15 km-t teszünk meg Kargyaktól Lakongig. Utunk során egy lenyűgöző szépségű monolit sziklára bukkanhatunk, melynek neve: Gumburanjan. A sziklát elhagyva, nemsokára megérkezünk szálláshelyünkre. Szállás: kempingben.

 

13. NAP:  A túra 6. napján a Shingo La hegyet érjük el, ami 6.090 m magas. Az ösvény többször vezet keresztül gleccserpatakokon.  Szállás: kempingben.

 

14. NAP:  A túra 7. napján még mindig a Shingo La (4980 m) hegyet másszuk. Érdemes megküzdeni vele, mert az elénk táruló háttér látványa egyszerűen lenyűgöző. 6000 m-es csúcsokat láthatunk! Szállás: kempingben.

 

15. NAP:  A túra 8. napján ereszkedünk lefelé. A hágó déli gleccserének kinézete folyamatosan változik, ahogyan az ösvény is. A széles jeges völgyön keresztül eljutunk Rumjakig (4290 m), ahol a szállásunk lesz. Szállás: kempingben.

 

16. NAP:  A túra utolsó napján egy 18 km-es út áll előttünk, míg megérkezünk Darchába (3350 m). Itt van egy katonai ellenőrző pont, ahol szükség lesz az útlevélre. Szállás: kempingben.

 

17. NAP:  Darchában gyalogosan keressük fel a jeep állomást, Zanskar tartomány határterületén, majd indulunk Manaliba, a 2400 méteren lévő kisvárosba. Az 1800-as évek végén a gyarmatosítás után a britek ide jártak szanatóriumba, és üdülőket építettek a kedvező klímája miatt. Az utazás kb. 4-6 órát vesz igénybe Tata Sumo terepjáróval. Szállás: kempingben.

 

18. NAP: Egész napunkat Manaliban töltjük. Szállás: alacsony kategóriás hotel.

 

19. NAP:  Manaliból elutazunk Agrába. Agrában a leghíresebb látványosság minden bizonnyal a Taj Mahal (F), amelyet az agrai Jahan sah hitvese és saját maga számáramauzóleumnak építtetett.  Szállás: alacsony kategóriás hotel.

 

20. NAP: Agrából utazás Delhibe. Vásárolunk néhány emléktárgyat a főbazárban, majd felfedezzük Delhi nevezetességeit, kapunk egy kis szabadidőt, és este repülünk vissza Budapestre.

 

 

Részvételi díj:   1.200 €/ fő (372.000 Ft/fő)

 

Részvételi díj tartalmazza:

-        Az út során szükséges egyszerű szállások díját,

-        A magashegyi gyalogtúra során a sátorhely díját,

-        A túravezető által meghatározott helyen a napi étkezéseket, (napi 3 étkezés, a túra ideje alatt: meleg reggeli, délben snack, majd meleg vacsora – Laktató indiai HÚSMENTES ételek, higiéniai okok miatt!)

-        Indián belüli utazást (busz, vonat, terepjáró)

-        Málhás állatot,

-        Túravezetés díját.

 

FIGYELEM! Az ár nem tartalmazza a következőket:

-        Repülőjegy Bp-Delhi-Bp szakaszon

-        Fakultatív programok/ belépőket (Jézus sírja, Taj Mahal, Vörös erőd, és a kötelező adományokat a templomokba)

-        Palackozott vizet, nasit

-        Kávézók, teázók, cukrásztermékek költségeit

-        Alkoholos italokat (bizonyos területeken tilos!)

-        Húsételek fogyasztását

-        Borravalókat

-        Egyéni és túra felszereléseket (ideértve a sátrat is, javaslat: 3-4 személyes sátorral készüljünk az útra!)

-        Egészségügyi felszereléseket, szükséges gyógyszereket (sebfertőtlenítő, széntabletta, antibiotikum, probiotikum, kötszer, sebtapasz, Daimax)

-        Kötelező utasbiztosítást

-        Ajánlott oltásokat

 

Javasolt költőpénz:         200 €/ fő (fedezi a belépőket és az egyéb étkezési költségeket)

 

Létszám:                          6-14 fő

 

Ajánlott korhatár:          18-55 év

 

Tervezett időpont: 2013. július 01-22.    

                   vagy      2013. július 22 – augusztus 11.

 Zárt csoportok esetén más időpontban is indítunk túrát! 

 

Az utazás ára: 1200 Ft
Foglalás

A foglaláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.

(C) BTA Idegenforgalmi Kft. 2009.